Porcelán és kerámia figurák kedvelői

Porcelán és kerámia figurák kedvelői

Béka történet

2021. május 06. - 13Zsuzsanna

„Nem mindenütt vannak békák, ahol víz van, de víz van ott, ahol békákat hallani.” - Johann Wolfgang von Goethe

 

A béka egy megosztó állat. Vannak rajongói, és vannak, akik még a gondolatától is viszolyognak.

Ha a békákra gondolok, gyermekkoromból a nyáresti kuruttyolás valamint a szülői ház pincéje jut az eszembe. Szerettem lemenni, mert ott mindig kellemes hűvös volt, és szerettem a pince illatát is. Sokszor tartottam felfedező körutakat a pincében (és természetesen a padláson is, de az egy másik történet), hiszen sok érdekes dolgot tartottak a szüleim és a nagyszüleim ott: boroshordót, káposztaprést, elvermelt répát, burgonyát, és mindenféle használati esztközt, amik nem mindennap voltak kézben. Egyetlen dolog keserítette meg ezeket a kiruccanásaimat: a hatalmas békák. Emlékszem, minden alkalommal borzongva araszoltam le a lépcsőn, és mielőtt belekezdtem a felfedezésbe, benéztem a sarkokba, hogy van-e ott béka. Ha tartózkodott rajtam kívül más is a pincében, percenként lestem felé. Azt gondoltam, hogy rám fog ugrani, én meg nagyon meg fogok ijedni. Természetesen nem történt semmi, csak pislogtunk egymásra a békával, de a mai napig érzem a hátam közepén a gyilkos varangy halálos pillantását. 

iv2.jpg

Iparművészeti Vállalat figura. Fotó forrása: saját kép

 A békák is, mint nagyon sok más állat, összefonódtak az emberiséggel, végigkísértek minket, és szerintem ezután is együtt lesznek velünk. Folyamatosan alakult szimbolikájuk, jelentésük, voltak negatív és jóakaró, pozitív állatok is. A következőkben tekintsük át röviden a szimbolikájukat, és ismerjük meg közelebbről a békákat:

 A béka a világ kultúráiban:

A legtöbb kultúrában szerencsehozónak számít, és a vizet, annak minden tulajdonságát hozzárendelik. Nagyszámú petéjének köszönhetően a termékenység szimbólumává vált, három fejlődési stádiuma a megújulás és az újjászületés jelképe. Eredetileg a termékenység és a gazdagság kifejezője volt. Természetes lételemei folytán a nedvesség és az átváltozás szimbóluma, víztől örökké nedves bőre a megújulást jelenti a kiszáradással és a halállal szemben.

 - Egyiptom: a Nílus zöld békája a folyó áradására, a megújuló életre, termékenységre, bőségre utalt. Íziszhez, az újszülöttek és anyák védőistennőjéhez és Heket termékenységistennőhöz társították.

- Kína: holdistennek tekintették, lábai a Hold fázisainak alakulását jelképezték, az esőt, nedvességét, gazdagságot és a pénzszerzést kötötték hozzá. Ünnepét, mely egyben a házasulandók ünnepe is volt, szeptemberben v. októberben, holdtöltekor tartották.

- Az Antikvitásban az időjós szerepében Apollónhoz társították.

- Az Őskeresztények (pl.koptok): az egyiptomi termékenységi-és  születési – újjászületési jelentéssel összefüggésben a feltámadás szimbólumaként szerepel.

- Kereszténység: bűnök- pl. kevélység, paráznaság, fukarság, eretnekség jelképe

- Alkimista ikonográfiában: a természet sötét oldala, az alsó, de termékeny réteg, üledék, földi anyag jelképe.

- Népi hiedelemvilág: szerelmi varázslás egyik „alapkelléke”, a gyógyítás,  a rontás megelőzésének és megszűntetésének eszköze. (1)
zold_levelibeka.jpg

Zöld levelibéka. Fotó forrása: Internet

 A békák jellemzői:

A békák vagy farkatlan kétéltűek Anura 5000-nél is több faja a kétéltűek osztályán belül a Salientia klád egyik rendszertani rendjét alkotja. Közös jellemzőjük a farok hiánya kifejlett állapotban, a lapított test, a viszonylag gyenge elülső és izmos, hosszú ugrólábbá fejlődött hátsó végtagok, a dülledt szemek. Mind ragadozók vagy rovarevők. A békák 10-12 évig élnek. (2)

A béka élete során leginkább rovarok elfogyasztásával foglalatoskodik. Három hónap alatt, azaz egy szezon alatt, nagyjából tízezer rovart fogyaszt el. Ahol sok a béka, azt a szúnyog bánja. Békák nélkül mostoha sors várna a növénytermesztésre, az állattenyésztésre egyaránt. A békák gátat szabnak a rovarok emberre veszélyes betegségeinek féktelen terjedésének is. (3)

A béka viszonylag ritka címerkép a heraldikában. Általában felülnézetben fordul elő, szétterjesztett végtagokkal. A régi heraldikában a többi vízi állattal együtt a halak közé sorolták. (4)

herendi.jpg

A Herendi gyár levélen pihenő békája. Fotó forrása: saját kép

 Napjainkban a béka a popkultúra része lett, megjelenik irodalmi művekben, mesékben, tanmesékben, filmekben, rajzfilmekben, és meglátásom szerint inkább a pozitív oldalhoz sorolják, a jó tulajdonságait emelik ki.  

Az egyik leghíresebb talán Breki (Kermit), a Muppett Show főszereplője. Fekete István regényében, a Vukban  is szerepel egy csinos béka, akit Unka névre keresztelt el az író. A mesék közül az egyik legismertebb a békakirályfi története.

kermit.jpg

Breki (Kermit) béka. Fotó forrása: Internet

A Feng Shui is felhasználja a békát: A halhatatlan Liu Hai - aki ősi taoista varázsló volt - arról vált híressé, hogy aranypénzekkel kicsalogatott egy békát a kútból, melynek csupán három lába volt, és hazavitte. Ettől a pillanattól fogva a béka gazdagságot és jó szerencsét hozott az egész közösségnek. A háromlábú békát ezért "szerencsét hozó háromlábú békának" nevezik. (5)

 Az jelenkor dísztárgyak között is találhatunk béka figurákat, sok típusból lehet válogatni, elterjedtek kerti és tavi díszítő elemként is. Léteznek műanyag, kő, fa, porcelán, kerámia, gumi, beton, vas békaábrázolások is, szinte minden elérhető anyagot és gyártástechnológiát felhasználva.

 A békát porcelán- és kerámiafiguraként is megtalálhatjuk, megszámlálhatatlan variációkban készültek a kisebb és a nagyobb műhelyekben. Van ülő, fekvő, álló, tavirózsa levelén pihenő, cicával barátkozó, kisgyermeket megijesztő (lásd feljebb), koronás, szerelmes, jógázós, szögletes, letisztult, pufi, szóval, mindenki találhat az izlésének és pénztárcájának megfelelő békát.

bekaherceg.jpg

Az Aquincumi Porcelángyár békahercege, gyári, de egyedi festéssel. Fotó forrása: saját kép

 Aki porcelán- és kerámiafigurát gyűjt, valószínűleg birtokol néhány békafigurát is, én sem vagyok kivétel. A következőkben Szigeti Miklóssal készült beszélgetésünket olvashatjátok, aki igazán rajongója ennek a kétéltűnek:  

  • Miért kedveled ennyire a béka figurákat? Mit jelentenek a számodra?
  • Már gyerekkoromban nagy állat kedvelő voltam, ez nálam nem a galambok, lovak és macskák szeretete volt (elnézést a galambok, lovak és macskák kedvelőitől, de ők is beláthatják, hogy nem csak ilyen állatok vannak a földőn, sőt…), hanem a patkányok, cickányok, békák, varangyok (és persze sorolhatám tovább) felé fordultam. Otthon már gyerekkoromban is voltak békáim. (Meg patkány is, de most ugye a békákról beszélgetünk.) Ezek a védtelen, de roppant hasznos kis állatkák szerintem gyönyörűek. Sajnos okosnak, szeretetigénylőnek, hálásnak nem lehet őket nevezni, mert egy csöppet sem azok, de a megfigyelésük, fotózásuk és most már a mentésük is  kedvenc tevékenységem. 

varangy.jpg

 Békaportré. Fotó forrása: Szigeti Miklós 

  • Mióta gyűjtöd őket?
  • Pontosan nem tudom, de ha az első porcelán békát tekintjük kezdésnek, akkor körülbelül 20-25 éve.

 

  • Melyik volt az a pillanat, amelyik eldöntötted, hogy ők lesznek az érdeklődésed tárgyai?
  • A gyűjtési mánia nálam a játék bogarakkal (VW) kezdődött és közben már éreztem, hogy ha valaha váltás jön, akkor ez a békák felé lesz. Aztán sok év telt el, mire ez megtörtént.

 

  • Emlékszel még, hogy melyik volt az első békád, és hogy hol akadtál rá?
  • Az első, egy Herendi varangyos béka volt 1995-2000 körül, amit 11.390 Forintért vettem az akkori jó fizumból a márkaboltban Herenden.

 

  • Milyen típusú békákat gyűjtesz? Csak magyarokat?
  • Tanulva a mindenevő játékbogár gyűjtésből, egy kicsit már irányítottabb a békagyűjtés. Nagyon szeretem, ha egy béka figura hasonlít az igazira. De természetesen a művészi szabadságot is elfogadom, szeretem, sőt ezeket keresem leginkább. Elég, ha csak egy mozdulata, a tartása jellemző az igazira, miközben lehet művészien elnagyolt, vagy torzított a békácska. Példának említenék egy üveg békát, aminek lábai sincsenek, de én nagyon látom benne a békát.

labatlan.jpg

 Az üvegbéka. Fotó forrása: Szigeti Miklós képe

A békák származása mindegy. De nagyon büszke lehetünk a magyar porcelán békákra, mert szerintem világszínvonalúak. A magyarok mellett a japán brekik a kedvencek.
japan_keramiak.jpg

 Japán kerámia békák. Fotó forrása: Szigeti Miklós képe

 Léteznek még orosz, amerikai és angol szépségek a gyűjteményben. A többiek a sereghajtók. Dél-amerikában szörnyen alaktalan békák készülnek, az afrikaiak viszont igen érdekesek tudnak lenni, legalábbis számomra. A híres Meisseni gyárban is szerettem volna békát vásárolni, de igen lehangoló volt, hogy teljesen más fajú békát kifestettek levelibékának. Emiatt nem vettem meg, de az is igaz, hogy a zsebemben százezer Forinttal kevesebb volt, mint amibe került volna. A fő irány a porcelán béka, de van sok kerámia, üveg és nagyon sok ásvány is a kollekciómban. Az ásványokban az anyag sokszínűsége sokat ad egy tárgynak. Ahogy nincs két azonos kézzel festett porcelán, kőbéka sincs két azonos mintájú. 

japan2.jpg

Japán kerámia békák. Fotó forrása: Szigeti Miklós képe

  • Hány darabos most a kollekciód?
  • Csak tippelni tudok: ezres nagyságrend, de ez főleg a rengeteg kis kőbékának köszönhető. A békagyűjtemény mellett mindenképpen említést éredemel még a két darabos a szalamandra gyűjteményem is, amely egy gumi és egy porcelán szalamandrából áll. 

szalamandra.jpg

A porcelán szalamandra. Fotó forrása: Szigeti Miklós képe

  • Van kedvenced? Kiemelnél egy (vagy akár több) darabot, amit röviden bemutatsz?
  • Egyértelműen a Herendi és a Zsolnay békák a kedvencek. A Zsolnay békákat szerintem minden porcelános ismeri, bár itt is vannak ritkább darabok. De szépségben nálam ez a csúcs.

     zsolnay2_1.jpg

     Zsolnay békák csoportképe: mindenféle máztípus megtalálható Miklós gyűjteményében. Fotó forrása: Szigeti Miklós képe

    Egy érdekes darabot bemutatnék, aminél nem tudom a pontos kötődését a Zsolnay gyárhoz, de jómagam is láttam a Zsolnay kiadású barna varangyot Pécsett a múzeumban, amire egy Arad jelöléssel ellátott kerámia békám hasonlít. A hasonlít szó kevés, az ugyanaz pedig túl erős, de a hasonlóság nem lehet a véletlen műve.  Se a Zsolnay se az én kerámia békám nem mai darab, de hogy melyik volt az első?

arad_ami_a_zsolnayra_hasonlit.jpg

Az aradi béka. Fotó forrása: Szigeti Miklós képe

  • Hogyan szerzel be új darabokat?
  • Tekintettel a véges anyagi lehetőségemre és az egyébb hobbijaimra, mostanában kevesebb béka kerül hozzám.  De ha egy igazi vagy egy netes piacon belebotlok egy szebb darabba, akkor könnyen elcsábulok. Kiemelném a rokonság segítségét, akik képesek voltak Herendtől olyan figurát szerezni, ami nincs is. Vagyis addig nem volt. Miattam terveztek meg egy mintát, és azóta más is megrendelheti. Sajnos nincs levédve a minta, de nem gondolnám, hogy sokan keresnék azt a formát és mintát.  

herendi_bal_elso_bekam_jobb_nekem_terveztek.jpg

Herendi békák: a bal oldali az első, a jobb oldali a Miklósnak tervezett dekor. Fotó forrása: Szigeti Miklós képe

  • Hogyan tárolod a békagyűjteményedet?
  • Jó pár van kint polcokon, amiken a Kőbányai Porcelánoknak is el kell férniük, a kisebb kőbékák pedig dobozban várják, hogy néha napfényt lássanak, amikor meglesem őket. 

szekreny.jpg

A gyűjtemény egy része. Fotó forrása: Szigeti Miklós képe

  • Szerinted el fog múlni az érdeklődésed, vagy a békaszerelem örökké fog tartani? - A békaszerelem több, mint negyven éve tart, ez nem fog elmúlni. A bogármánia sem múlt el teljesen, játékbogár már nem sok van, de az igazi bogaram ötvenhárom éves, ebből huszonhármat nálam töltött el, és még legalább ennyit tervezem használni. Ez a kettő szerelem soha nem tud elmúlni, ebben biztos vagyok. Ha valamiért minden békám-bogaram megszűnne, bennem akkor is maradna a szerelem. Idéznék egy idevágó klasszikus idézetet:

„Béka és bogár nélkül lehet élni, de minek”.

zsolnay3.JPGZsolnay ökörvérmázas béka, Nádor Judit terve. Fotó forrása: Szigeti Miklós 

  • Szerinted van még fejlődési lehetőséged? Itt arra gondolok, hogy van-e még olyan figura, amely még nem a gyűjteményed része?
  • Természetesen jó volna az összes nagy magyar gyártó békáját megszerezni, de már ez is túl nagy falat. Az összes japán, orosz stb. békát pedig képtelenség lenne begyűjteni. De igen a magyarokat, főleg a porcelánokat, azokat szívesen látnám minél teljesebb gyűjteményként. Sokat járok ásvány börzékre, kiállításokra, és hihetetlen szépségű és értékű achát vagy kristály békákat láttam ezeken. Esélytelen, hogy egy ilyen értékű békám valaha is legyen, de azokat is tudnám értékelni otthon. Egy esélyesebb, de igen távoli terv, hogy jómagam is készítsek porcelán brekiket. Talán majd nyugdíjasként.

zsolnay1.jpg

Zsolnay békák. Azt hiszem, ez a tökéletes fotó! Fotó forrása: Szigeti Miklós képe

  • Nagyon szépen köszönöm, hogy általad jobban megismerhettük a békákat, és bemutattad a gyűjteményedet, és sok sikert kívánok neked a továbbiakban!

 

 Ha te is szeretnéd bemutatni a gyűjteményedet, vagy annak egy részét, ne habozz, keress bátran!

 

  1. https://asztropresszszimbolumtar.wordpress.com/tag/beka/
  2. https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9k%C3%A1k
  3. https://kertlap.hu/segitsd-bekakat-kertben/
  4. https://www.huwiki.org/wiki/B%C3%A9ka_(heraldika)
  5. https://www.fengshuibolt.hu/?page=shop/browse&category=4gazdagsagsiker_haromlabubeka

 

A bejegyzés trackback címe:

https://porcelankeramiafigurak.blog.hu/api/trackback/id/tr4216523460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása